Az idegeskedés, a félelem és az aggódás természetes velejárói a mindennapjainknak. Teljesen kigyomlálni az életünkből ezt a sok negatívumot szinte lehetetlen lenne, minimalizálni azonban lehet, sőt érdemes: rengeteg energiát emésztenek fel, melyet arra is fordíthatnánk, hogy előrébb jussunk. Vendégszerzőnk, Gyurka Bálint írása következik, mely az állandó aggódás témakörét boncolgatja.
Ismertem valakit, aki állandóan ugyanazokat a kérdéseket ismételgette:
„Mi lett volna, ha akkor másképp döntök?”
„Mi van, ha ez rosszul sül el?”
„Mi lenne, ha minden összeomlana?”
Eleinte azt hittem, csak sokat gondolkodik. Később rájöttem: nem gondolkodott — aggódott. És ez a kettő nem ugyanaz. A gondolkodás megoldást keres, az aggodalom viszont körbe-körbe jár.
Olyan, mint amikor egy autó motorja felpörög, de az autó nem mozdul. Rengeteg energia ég el, mégsem jutunk előrébb. Az aggodalom is pontosan ilyen: látszólag aktív folyamat, valójában viszont csak felemészti a figyelmet.
Amikor megkérdeztem, miért csinálja, azt mondta:
„Ha minden lehetőséget végiggondolok, talán elkerülhetem a bajt.”
Logikusnak hangzott, de volt benne egy csapda. Ő nem a jövőt tervezte — hanem a félelmet gyakorolta. Az aggodalom ugyanis nem más, mint egy negatív kimeneteltől való félelem.
A legveszélyesebb formája mégsem az, amikor valaki a jövő miatt aggódik, hanem amikor folyton azt kérdezi:
„Mi lett volna, ha…?”
Ez a kérdés nem előre néz, hanem a múltba kapaszkodik. És amikor valaki újra meg újra ugyanazt a pillanatot elemzi, a figyelmének egy része ott ragad. Kívülről jelen van, belül viszont még mindig egy régi döntés körül forog.
Pedig a múlt nem szerkeszthető újra. Nincs időgép, nincs visszajátszás, nincs második verzió. Ami történt, megtörtént. Az egyetlen értelmes lépés, hogy levonjuk a tanulságot, meghúzzuk a képzeletbeli vörös vonalat, és onnantól előre nézünk.
Nem azért, mert a múlt nem számít — hanem mert a jelen sokkal többet ér. Az energia, amit tegnap elemzésére pazarolunk, hiányzik a mai döntéseinkből.
Ha az emberek csak a múltbeli aggodalmaik felét elengednék, elképesztő mennyiségű figyelem szabadulna fel. Ez a figyelem pedig fejlődést teremtene a kapcsolatokban, a munkában, az egészségben és az életminőségben.
Az aggodalom tehát nem erő, nem bölcsesség és nem felkészültség — csak energiafogyasztás eredmény nélkül. A valódi erő ott kezdődik, amikor felismerjük: nem a „mi lett volna, ha” számít, hanem az, hogy most mit teszünk azzal, amit megtanultunk.
A cikk vendégszerzőnk, Gyurka Bálint blogger írása.
Fotó: AI
