Nyitva hagyott autót loptak el Faddon

Egy 58 éves faddi férfi tett bejelentést húsvét vasárnap délelőtt, hogy a tanyasoron leállított autóját ellopták. Elmondta az egyenruhásoknak, hogy egy ismerőse Fadd egyik utcájában nem sokkal korábban látott egy férfit, aki az ő kocsijával közlekedett. Elismerte, hogy  a kocsit nyitva hagyta, és még az indítókulcsot is benne felejtette.

A rendőröknek további információk beszerzése után sikerült azonosítani a sofőrt, aki már nem volt ismeretlen előttük. Faddi tartózkodási helyére mentek, ahol a ház előtt megtalálták az elkötött járgányt. A 26 éves férfit igazoltatták, a nyomozók kutatást tartottak nála, melynek során előkerült az autó indítókulcsa is.

Előállították a Szekszárdi Rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, melynek során beismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőröknek olyan információjuk is volt, hogy kábítószert is fogyaszthatott, ezért drogtesztet végeztek, valamint szondát fújattak vele. Mindkettő pozitív eredményt hozott, ezért a további mintavételt sem úszta meg. Az autó a benne tartott iratokkal és egyéb tárgyakkal együtt visszakerült tulajdonosához.

Az ügyben a Szekszárdi Rendőrkapitányság folytatja tovább az eljárást, melynek során vizsgálják, hogy a 26 éves férfi más bűncselekményekkel is összefüggésbe hozható-e.

Nem ez volt az egyetlen eset. Az elmúlt hónapokban számos bejelentés volt a megyében, hogy a nyitva hagyott kocsit ismeretlen elvitte. Szerencsére csaknem minden esetben előkerült az autó és a tettes is.

Forrás / Fotó: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság