Új kezdeményezéssel rukkolt elő a Banti Gyógyászati- és Sportüzlet. A paksi székhelyű vállalkozás már több mint 20 éves szereplője a gyógyászati segédeszközök, és az egészséges életmódhoz kapcsolódó termékek, szolgáltatások piacának. Most egy új ötlettel szeretnék még hatékonyabban segíteni azokat, akiknek valamilyen egészségügyi problémája van, illetve szeretne tenni az egészségéért.
Sajnálatos módon Magyarországon is nagy tömegeket érintenek a különböző mozgásszervi megbetegedések, diszfunkciók. Korábbi balesetből, vagy nagy fizikai igénybe vételből fakadóan, de szimplán a kor előrehaladtával is, sokaknak válik szükségessé valamilyen gyógyászati segédeszköz, kiegészítő.
A paksi Banti Gyógyászati- és Sportüzlet már több mint 20 éve segíti azokat, akiknek valamilyen gyógyászati segédeszközre, vagy épp a problémák megelőzésére szolgáló eszközre, táplálékkiegészítőre van szüksége.
KAPCSOLÓDÓ
Most egy új ötlettel szeretnék segíteni azokat, akiknek szükségessé vált valamilyen eszköz a mindennapi életviteléhez.
Októberben Gerjenbe látogat el a Banti Gyógyászati- és Sportüzlet szakember csapata, hogy – mintegy mozgóboltként – a helyszínen tudja kiszolgálni a településen élőket, megkönnyítve ezzel a szükséges segédeszközök beszerzését.
De nem csak a gyógyulni vágyók találhatják meg számításaikat, a „mozgóboltban” számtalan vitaminkészítmény, táplálékkiegészítő, egészséges életmódot támogató készítmények várják akár a sportolókat, vagy a nagy fizikai terhelésnek kitett dolgozókat is.

A Banti Gyógyászati- és Sportüzlet a tervek szerint 25-én települ ki Gerjenbe, ahol a Polgármesteri Hivatalnál várja szeretettel az érdeklődőket!
Akik pedig további információt szeretnének kapni az üzlet kínálatáról, látogassanak el Paksra, a Tolnai út 2. szám alatti üzletükbe, mely az Atom Centerben található, vagy nézzenek körbe a Banti Gyógyászati- és Sportüzlet Facebook oldalán!

BANTI GYÓGYÁSZATI- ÉS SPORTÜZLET
Paks, Tolnai út 2. / ATOM CENTER
+36 30 132 0505
Fotó: unsplash / Szponzorált tartalom