Orgonák éjszakája Szekszárdon

tolnamegyeihirek.hu - Orgonák éjszakája Szekszárdon

Zenei programra várják az érdeklődőket Szekszárdon.

Az orgona a keresztény kultúrkör legismertebb és ugyanakkor legláthatatlanabb hangszere. Nem véletlenül nevezik a hangszerek királynőjének, különleges hangzásvilága annak ellenére is ismerős mindenki számára, hogy legtöbbször jóval a hallgatóság felett, a templomok karzatán foglal helyet. Rengeteg klasszikus és kortárs darab íródott jellegzetes hangjára, hiszen egyedülálló módon képes egy egész zenekar helyettesítésére, de más hangszerekkel kombinálva is páratlan élményt nyújt.

2019 óta minden év augusztusának első szombatján a közönség igazán rendhagyó módon találkozhat orgonazenével, felejthetetlen élményt nyújtva ezzel azoknak, akik ismerik és kedvelik a hangszert, de azoknak is, akik véletlenszerűen botlanak a dallamaiba. A Filharmónia Magyarország kezdeményezése jóvoltából orgonaszó hallható a köztereken, piacokon, fürdőkben, játszótereken, szeretet otthonokban, de a zenélő szökőkutak is azt árasztják. Emellett természetesen hagyományosabb kereteken belül is látogathatók orgonakoncertek ezen a napon, így többek között Szekszárdon a Művészetek Házában is.

További részletek az alábbi plakáton:

tolnamegyeihirek.hu - Orgonák éjszakája Szekszárdon

Forrás: BMKK / Fotó: Google, illusztráció