Második alkalommal rendezték meg a szenior örömtánc találkozót a Dombóvári Művelődési Ház előtti téren, ahol ezúttal is több mint száz résztvevő gyűlt össze.

A rendezvényre Hosszúhetény, Kaposmérő, Kaposvár, Komló, Pécs, Pécsvárad, Mágocs, Sásd, Tamási és Dombóvár szenior örömtánc csapatai, valamint oktatóik és vezetőik érkeztek, hogy egy tartalmas, jó hangulatú délelőttöt töltsenek együtt, és megemlékezzenek Frucht Ferencről. A Magyarországi Német Nemzetiségűek Egyesülete Dombóvár elnöke tavaly hunyt el.
Az esemény méltó alkalom volt arra, hogy felidézzék Frucht Ferenc emlékét, közösségépítő munkáját, kedvességét és pozitív életszemléletét, amely sokak számára máig példaértékű. A rendezvényen Nagy Roland alpolgármester is megemlékezett róla, méltatva mindazt, amit a közösségért tett, valamint azt a szeretetet és jókedvet, amellyel mindig mások felé fordult.

A résztvevők közös tánccal és jó hangulatban idézték fel Frucht emlékét, megmutatva, hogy az általa képviselt közösségi szellem és az örömteli, aktív élet szeretete ma is összeköti az embereket.


Forrás / Fotók: Városunk Dombóvár













