,

Öten meghaltak a Bükkábránynál történt frontális balesetben a 3-as főúton

tolnamegyeihirek.hu - Öten meghaltak a Bükkábránynál történt frontális balesetben a 3-as főúton

Öt ember, köztük három gyermek vesztette életét a 3-as főúton, Bükkábrány közelében történt frontális ütközésben szombat délután. A tragikus balesetben két személyautó ütközött össze, a mentők és a tűzoltók nagy erőkkel dolgoztak a helyszínen.

tolnamegyeihirek.hu - Öten meghaltak a Bükkábránynál történt frontális balesetben a 3-as főúton

Súlyos közlekedési baleset történt szombat délután a 3-as főúton, Bükkábrány közelében, ahol két személygépkocsi frontálisan ütközött össze. A karambol következtében a helyszínen négyen vesztették életüket, egy sérült pedig később, a kórházban halt bele sérüléseibe. A tragédia így összesen öt halálos áldozatot követelt, akik közül három gyermek.

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesethez több mentőegységet és három mentőhelikoptert is riasztottak. A mentők egy felnőtt sérültet súlyos állapotban szállítottak kórházba, egy másik felnőttet pedig a helyszínen sikeresen újraélesztettek, majd életveszélyes állapotban vittek egészségügyi intézménybe.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közölte, hogy a frontális ütközés olyan erejű volt, hogy a tűzoltóknak feszítővágó berendezéssel kellett kiszabadítaniuk az egyik járműbe szorult embert.

A műszaki mentés és a helyszínelés idejére a 3-as főutat a 154-es és a 155-ös kilométerszelvény között teljes szélességében lezárták, a forgalmat pedig a salyi, harsányi és mezőnyárádi elágazásoknál terelték el.

A baleset pontos körülményeit a rendőrség vizsgálja.

tolnamegyeihirek.hu - Öten meghaltak a Bükkábránynál történt frontális balesetben a 3-as főúton

Forrás / Fotó: police.hu, Mezőkövesd Képekben Facebook oldal

tolnamegyeihirek.hu - Öten meghaltak a Bükkábránynál történt frontális balesetben a 3-as főúton