Rablás történt Dunaföldváron

Egy helyi férfi tett feljelentést április 10-én a Dunaföldvári Rendőrőrsön ismeretlen személy ellen, aki előző este hazafelé menet a település egyik utcájában tőle folyamatosan védelmi pénzt követelt, majd a nyakához ismeretlen tárgyat szorított, és a nála levő összeg átadását követelte. Miután a sértett ellenállt, az ismeretlen kirántotta a kezéből a pénztárcáját a benne levő pénzzel, majd eltette azt, ezzel körülbelül 100.000 forint kárt okozva a férfinak.

A dunaföldvári és a paksi rendőrök rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt, egy 22 éves helyi lakost, aki a rablás előtt együtt italozott a sértettel. A rendőrök előállították, elszámoltatták, majd rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését. A nyomozók a kutatás során megtalálták a rabolt pénz nagy részét – 89.000 forintot –, melyet a napokban vissza is adtak a sértettnek.

Forrás / Fotó: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság