Rács mögött a teljes kristálybanda – elfogták az utolsót is (VIDEÓ)

tolnamegyeihirek.hu - Rács mögött a teljes kristálybanda - elfogták az utolsót is (VIDEÓ)
tolnamegyeihirek.hu - Rács mögött a teljes kristálybanda - elfogták az utolsót is (VIDEÓ)

Letartóztatták azt a 32 éves bogyiszlói férfit is, aki társaival hónapok óta bűnszövetségben árulta a „gőzös” kristályt Tolnán és a környező településeken. A díler cinkosai már hónapok óta börtönben vannak. A rendőrségnek a kábítószer-kereskedelem felszámolására indított DELTA Programja tovább folytatódik – tájékoztatott a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

tolnamegyeihirek.hu - Rács mögött a teljes kristálybanda - elfogták az utolsót is (VIDEÓ)

Ahogy arról korábban portálunk is beszámolt, a szekszárdi nyomozók információt szereztek arról, hogy egy 34 éves tolnai nő és egy 37 éves tolnai férfi külön-külön is, de együtt is bizniszelnek új pszichoaktív anyagokkal.

KAPCSOLÓDÓ

Az adatok szerint 2024 nyarán kezdett árulni a páros. Egy vidéki városból és Budapestről szerezték be az árut, majd ki-ki a saját és a másik kuncsaftjait is kiszolgálta, akik között volt fiatalkorú is. Főként helyi és néhány környező településen élő fogyasztót láttak el rendszeresen.

Ez év elején a nőt a bíróság letartóztatta, mert a kristállyal kereskedésen túl más bűncselekmények miatt is nyomoznak ellene. Amikor elfogták, éppen bűnügyi felügyelet alatt terítette a „gőzös” kristályt. 

A szekszárdi nyomozók tovább göngyölítették a szálakat, és eljutottak a nő felső vonalához, egy 32 éves bogyiszlói dílerhez.

A férfi, miután társait elfogták, újabb értékesítőt talált egy 39 éves tolnai lakos személyében, aki ezután – egy csalás elkövetése miatti letartóztatásáig – a nő helyébe lépett. A 32 éves férfi társaival számos fogyasztónak árusította a „gőzös” kristályt bűnszövetségben. Egy adagot 5000 forintért adtak el vevőiknek, melyből számos adagot terítettek a hónapok folyamán, ezzel több millió forint illegális bevételhez jutottak. A napokban nála is kopogtattak a nyomozók. Őrizetbe vették, és bűnszövetségben, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel gyanúsították meg, azonban nem volt bőbeszédű. Kezdeményezték letartóztatását is, melyet a bíróság elrendelt. Tettéért hosszú évekre börtönbe kerülhet.  

Az új pszichoaktív anyagokkal kereskedés fokozottan veszélyes bűncselekmény, ugyanis ezek a kábító hatású szerek rendszerint ellenőrizetlen forrásból származnak, és súlyos hatásaik lehetnek a fogyasztók szellemi, idegrendszeri és testi állapotára is.

A leggyakrabban megfigyelhető központi idegrendszeri tünetek a kristály használói körében: 

·         hiperérzékenység;

·         nagyfokú nyugtalanság;

·         álmatlanság;

·         fogcsikorgatás;

·         folyamatos, gyors beszéd;

·         a pupillák kitágulása;

·         a hatás elmúlása után gyakori a fáradtság, a levertség és a depresszió.

tolnamegyeihirek.hu - Rács mögött a teljes kristálybanda - elfogták az utolsót is (VIDEÓ)

Forrás / Fotó: TVMRFK