Sanszos, hogy a szülők is taníthatják majd vezetni a gyerekeiket, de a szimulátor is nagyobb szerepet kaphat a járművezető-képzésben, és lesznek más változások is- olvashatjuk a Vezess.hu tájékoztatásából.

A kormány szándékai szerint az új KRESZ megírása mellett hamarosan változik a jogosítványszerzés, a közlekedés szabályszegőinek ellenőrzése és büntetései, a közútkezelés és a járművekkel kapcsolatos műszaki elvárások is. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézettel (KTI) több más intézményt (pl. a rendőrséget) is bevonva dolgozik a változásokon hónapok óta, amelyek közül a tárca ezúttal bemutatta néhány újságírónak, milyen pontokat tartalmazhat a járművezető-képzés reformja.
A minisztériumban tartott háttérbeszélgetésen hangsúlyozták, hogy a végleges döntések még nem születtek meg, de a Vezess most bemutatja a lehetséges változások közül a legérdekesebbeket.
Apád is taníthat vezetni
A legtöbb tanulóvezető a 17 és 25 éves korosztály tagja, akik közül sokakat a szüleik is „oktatnak” a hivatalos autós iskola mellett. Több évtizedes gyakorlat a „gyere, üljünk be a kocsiba, és vezessünk kicsit”, de azt már nem mindenki tudja, hogy ez a közutakon bűncselekménynek számít. Legalábbis Magyarországon és jelenleg, ami viszont megváltozhat.
Európa számos országban (Ausztriától Írországig) része a járművezető-képzésnek a szülők melletti (oktató nélküli) vezetésgyakorlás. A nemzetközi példák bemutatása mellett Ötvös Viktória KTI-osztályvezető ezzel kapcsolatban elmondta a háttérbeszélgetésen, hogy itt az előfeltételek, az óraszám és a felelősség meghatározása az igazán fontos részletek. De az is, hogy milyen járműben történik a gyakorlás anyával vagy apával, vagy akár egy másik rokonnal.

A saját autós gyakorlásnak a szülői mintán felül az olcsóbb jogosítványszerzés is látványos előnye lehet, hiszen a család kocsija kopik, az üzemanyagot is a szülők fizetik. Ez így jóval kedvezőbb, mint a mai félmilliós jogsik legnagyobb tételét jelentő tízezer forintos vezetésórák.
Fontosabb szerepet kaphat a szimulátor
1929-ben már létezett szimulátor, előbb, mint ahogy feltalálták volna a színes fényképeket – ez már Benedek Szabolcs előadásából derült ki. A Közlekedési és Alkalmassági Vizsgaközpont ügyvezetője meg is mutatta a prezentációjában a szobányi méretű berendezés fotóját, ám minisztériumi kérésre ezúttal nem publikálhatunk képeket a kivetített információkról, mert ahogy írtuk, a cikkünkben most bemutatott ötletek egyelőre tervezett változtatások vagy csak lehetőségek.
Ilyen lehetőség, hogy szélesebb körben és nagyobb szerepet kapnak a szimulátorok a tanulóvezetők oktatásában. Erre is van számos külföldi példa. Lehet gyakorolni az éjszakai vezetést napközben, az esős úton közlekedést akkor is, ha éppen csontszáraz nyári hónapban tanul valakii. Vagy éppen mondhatja azt is az oktató a kevésbé ügyes diákjának, hogy akkor ez vagy az nagyon nem megy élesben, közúton, üljünk be egy-két órára a szimulátorba.

Sokféle szimulátor létezik, ennél modernebbek is (Kép: Jacus/Getty Images)
A legveszélyesebb kereszteződéseket is ki lehet próbálni egy szimulátorban, mielőtt remegő térdekkel élesben hajt bele a diák a járműtengerbe Budapest közepén. Ezt (mármint a nagyvárosi sok járműves és rizikós helyzeteket) a vidéki kisvárosokban tanulók is kipróbálhatják egy szimulátorban, valószínűleg ez is egy hasznos lehetőség. Jó pár ilyen helyzet létezik, sok mindenen gondolkodik a jogalkotó itt is. Döntés viszont még nincs, csak mérlegelés és a közvélemény tesztelése.
Lehessen-e használni az egyre többféle vezetéstámogató rendszert?
Az egyik például beparkol helyettünk. A másik forgatja a kormányt kanyargós utakon. A harmadik jelez nekünk, ha a holttérben másik járművet érzékel. A negyedik tartja a követési távolságot, az ötödik a beállított sebességet… Nem soroljuk, a Magyarországon futó személyautó-állomány egyre nagyobb részében megjelennek a vezetést támogató, optimális esetben azt biztonságosabbá vagy éppen könnyebbé varázsoló rendszerek.
Ipolyi-Keller Imre vizsgáztatási szakértő arról a dilemmáról beszélt, hogy ezek közül vajon mit és mennyit használhasson egy diák a vezetés gyakorlása közben. Jó-e egyáltalán, ha használja őket? Ráadásul az autógyártók fejlesztései a teljes önvezetés irányába haladnak. Egyrészt nyilván meg kell tanulnia a diáknak a használatukat, viszont az is nagyon fontos, hogy nélkülük is képes legyen biztonsággal vezetni.
Na és mit használhasson belőlük majd a vizsgán? – ez is kérdés a jogalkotó számára, miközben egyáltalán nem egységes az a mintegy ezer darab személyautó, amelyekkel ma a vezetést oktatják. Sajnos vannak köztük eléggé öregek és leharcoltak is.

A szakértő szavaiból az volt kiolvasható, hogy talán egy hibrid megoldás lehetne a jó a vizsgán. A tanuló döntése lenne, hogy használ-e bármit, de akkor onnantól azt tökéletesen kellne kezelnie, és azzal együtl hibátlanul közlekednie. A 40 km/órára állított tempomat a Nagykörúton rossz ötlet, és a parkolást is magától kellene megoldani. De miért ne használhatná a közben a tolatókamerát? A lényeg, hogy határozottan és pontosan álljon be két másik autó közé.

Forrás: vezess / Fotó: Google, Illusztráció