
Nem csupán a korábbi állapotot állítják helyre: a projekt egy fejlesztéssel összekötött rekonstrukció lesz – közölte a magyarépítők oldala.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) 910 millió forintos támogatásával helyreállítják a 2021-ben tűzben károsodott tamási termálfürdőt, a munkát a Denco Kft. kivitelezi. A támogatói okiratot szerdán Nyul Zoltán magasépítésért felelős helyettes államtitkár adta át Porga Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármesternek Tamásiban.

A fürdő 2021. november 1-jén gyulladt ki, és égett le a fürdő tetőszerkezetének egy része. A tető mellett az elektromos hálózat is károsodott, és az oltóvíz is jelentős károkat okozott az élmény- és gyógymedencékben, a gépészetben, a légtechnikában.
A helyszínen tartott szerdai sajtóeseményen kiderült, a 4424 négyzetméteres épületnek mintegy 70 százalékát kell helyreállítani. Széles András, a város alpolgármestere kifejtette, nem csak a korábbi állapotot állítják helyre, miután a projekt egy fejlesztéssel összekötött rekonstrukció lesz.

Nyul Zoltán magasépítésért felelős helyettes államtitkár az eseményen elmondta, a kormány, az ÉKM elkötelezett abban, hogy a legjobb minőségben helyreállítsa azokat a vis maior helyzet miatt sérült létesítményeket, amelyek a közösségeknek sokat jelentenek.
„A tamási projektben az ÉKM a terv- és műszaki ellenőrzés, projektmenedzsment támogatásával működik közre”
– tette hozzá.
Süli János (KDNP), a térség országgyűlési képviselője megjegyezte, a tamási létesítmény Tolna vármegye legjelentősebb termálfürdője. Porga Ferenc szavaiból kiderült, hogy a kivitelezés határideje egy év.

Az alpolgármester közlése szerint jelenleg csütörtöktől vasárnapig a külső részeket használhatják a fürdőzők, ezeket a tervek szerint a kivitelezés idején is nyitva tartják.
A tűzeset előtti teljes üzemelési évben 168 ezer vendég kereste fel a termálfürdőt.

Forrás: magyarépítők / Fotó: MTI ( Kiss Dániel ) / Kiemelt Fotó: tamasifürdő