Stabilan tartják a költségvetést Bonyhádon

Szeptember 2-án tartotta soron következő ülését a város képviselő-testülete. Filóné Ferencz Ibolya polgármester – friss élményként – számolt be a szeptember 1-jei megyenapi programról, amelynek ezúttal Bonyhád adott otthont. Mint fogalmazott, több szempontból is büszke lehet a város a megye legrangosabb rendezvényének megvalósítására. Többek között azért is, mert két bonyhádi díjazottja is volt az eseménynek: Horváth Klára, valamint Elmauer József. Ezúton is gratulált nekik, további jó erőt, egészséget, sok sikert kívánva.
Nem kötelező felvenni az év során tárgyalandó napirendi pontok közé – folytatta a polgármester –, de a tisztánlátás érdekében minden esztendőben megteszik, hiszen fontos az első félévi gazdálkodás megvizsgálása. Elmondta, hogy 2021-ben is úgy üzemel a város és annak valamennyi intézménye, hogy semmilyen költségvetési probléma nincs. Sőt, jelentős a város megtakarítása, ami a megfontolt, takarékos gazdálkodás eredménye. Ezt, és a további 11 napirendi pontot is elfogadták a képviselők.

Forrás / Fotó: bonyhad.hu