Aki teheti, segít az árvízi védekezésben, Maca néni homokzsákolás helyett némi élelmet vitt az önkénteseknek – közölte a 24.hu oldala.
Felajánlások sora érkezik folyamatosan az árvízi védekezéshez. Szolgáltatók és magánszemélyek egyaránt kiveszik a részüket a munkából, szeptember 19-én reggel pedig egy különleges tálca szendvics érkezett a Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. telephelyére, írta a Dunakeszi Post.
Ezúttal Dobrovits Istvánné Anna, vagy ahogy mindenki ismeri, Maca néni vitt szendvicseket az önkénteseknek.
Ahogy néztem a közvetítéseket, azt éreztem, hogy nekem is tennem kell valamit, én is szeretném kivenni a részem a munkából, de 84 évesen homokzsákolást már sajnos nem tudok vállalni. Ezért felhívtam Csoma Attilát, a művelődési házunk igazgatóját, hogy miben tudok segíteni, és végül arra jutottunk, hozok egy kis frissítő ételt a munkásoknak
– mondta a portálnak Maca néni.
Maca nénit Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere is elkísérte, aki megköszönte az önkéntesek munkáját, és egy doboz Dunakeszi Szeletemmel egészítette ki az idős néni ajándékát.
A Dunakeszi portál úgy tudja, érkezett már palacsinta, kávé, üdítő és csoki is a segítőknek, az önkormányzat pedig folyamatosan gondoskodik az ellátásukról.
Az árvízi védekezéssel kapcsolatos legnagyobb munkán túl van a város, a szükséges homokzsákok nagy része már meg van töltve.
Az érintett házak előtt, valamint a kritikusok pontokon kiépültek a gátak, most már “csak” szakszerű megfigyelés mellett várni kell a tetőzést, amit a jelellegi prognózis szerint szombatra várnak 840 centiméteres magasságban.
Forrás / Fotó: 24.hu / Videó: Dunakeszi Portál