, ,

Színházi előadással mutatták be az áldozattá válás folyamatát Hőgyészen

tolnamegyeihirek.hu - Színházi előadással mutatták be az áldozattá válás folyamatát Hőgyészen

Az emberkereskedelem, a szexuális kizsákmányolás és az áldozattá válás veszélyeire hívták fel a fiatalok figyelmét a színházi előadással.

tolnamegyeihirek.hu - Színházi előadással mutatták be az áldozattá válás folyamatát Hőgyészen

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya szervezésében november 2-án a Hőgyészi Művelődési Ház adott otthont a „Kiállok érted” című bűnmegelőzési előadásnak és az ahhoz kapcsolódó interaktív programnak. A rendezvény a Láthatáron Csoport és a KVTársulat együttműködésében valósult meg.

A programon összesen 56 fő vett részt. A közönséget Tolna megye különböző településeiről érkező általános iskolás gyermekek, lakásotthonokban élő fiatalok, valamint az őket kísérő szakemberek alkották.

CIKKAJÁNLÓ: Zsarolással csalt ki több millió forintot áldozatától, a rendőrök már előállították a tolnai lakost

A „Kiállok érted” című előadás egy olyan, napjainkban is aktuális és súlyos társadalmi problémára irányítja rá a figyelmet, mint az emberkereskedelem és a szexuális kizsákmányolás. A történet elsősorban a prostitúció veszélyeinek kitett, kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatalok élethelyzetét, döntési lehetőségeit és az áldozattá válás folyamatát mutatja be. A produkció különlegessége, hogy a valóság elemeit mesés motívumokkal ötvözi, így a nézők számára egy könnyebben befogadható, ugyanakkor elgondolkodtató történeten keresztül teszi átélhetővé a témát.

Az előadás nem csupán bemutatja a veszélyeket, hanem arra is ösztönzi a fiatalokat, hogy felismerjék azokat a helyzeteket, amelyekben könnyen kiszolgáltatottá válhatnak. A bizalom elnyerése, az érzelmi függőség kialakítása, a manipuláció, a megtévesztés és a fenyegetés mind olyan eszközök lehetnek, amelyekkel az elkövetők befolyásolják és kihasználják áldozataikat.

A színházi produkciót feldolgozó foglalkozás egészítette ki, amely lehetőséget biztosított a látottak közös értelmezésére, a felmerülő kérdések megvitatására. A közös feldolgozás segíthet abban, hogy felismerjék a veszélyes élethelyzeteket, és tudják, kihez fordulhatnak segítségért, ha saját maguk vagy környezetükben valaki hasonló helyzetbe kerül.

CIKKAJÁNLÓ: Hamar fény derült a társasházi lopásokra: gyerekek vitték el az őrizetlenül hagyott értékeket

A rendőrség bűnmegelőzési tevékenységének egyik kiemelt feladata, hogy a fiatalok életkoruknak és élethelyzetüknek megfelelő módon kapjanak információkat az őket fenyegető veszélyekről. A hasonló programok hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiatalok tudatosabban hozzanak döntéseket, felismerjék a manipuláció különböző formáit, és szükség esetén merjenek segítséget kérni.

tolnamegyeihirek.hu - Színházi előadással mutatták be az áldozattá válás folyamatát Hőgyészen

tolnamegyeihirek.hu - Színházi előadással mutatták be az áldozattá válás folyamatát Hőgyészen

Forrás / Kiemelt fotó: TMRKF