Címke: ételek
Több ezer hektáron gyérítik a héten a szúnyogokat a megyében
Tolna megyében június 23-án, csütörtökön összesen 3460 hektáron gyérítik a szúnyogokat. Megyénk érintett települései a következők: Bogyiszló, Decs, Dunaszentgyörgy, Gerjen, Fadd, Őcsény, Sárpilis, Tolna, Szekszárd, Gyönk, Koppányszántó, Nagykónyi, Regöly, Simontornya, Tamási, Varsád. A következő napokban a Balaton és a Velencei-tó környékén, valamint Győr-Moson-Sopron megyében biológiai módszerrel lépnek fel a szúnyoglárvák ellen. A kifejlett szúnyogok ellen…
Több súlyos baleset is történt a napokban Tolna megye útjain
Személyi sérüléses baleset történt vasárnap reggel Tolna-Mözsön a Komjáth Aladár utca – Dobó utca kereszteződésében. Egy 64 éves helyi férfi közlekedett tehergépkocsival az 5112-es számú út irányából a Mező utca irányába. A kereszteződésébe úgy hajtott be, hogy nem adott elsőbbséget a neki balról érkező, a védett útvonalon közlekedő autónak, így összeütköztek. Ezt követően a teherautó…
Ittasan okozott sérüléses balesetet egy nő Szekszárdon
Ketten is sérültek Tolna megye útjain a szombati nap folyamán. Személyi sérüléses baleset történt szombaton kora este Tolna határában. Egy 68 éves szekszárdi férfi közlekedett személygépkocsijával Fadd-Dombori irányából Tolna irányába. A 15-ös kilométerszelvény közelében figyelmetlensége miatt járművével a jobb oldali útpadkára, majd az árokba hajtott. A baleset során a sofőr súlyos sérülést szenvedett, ezért a…
Eltűnt lányt keres a szekszárdi rendőrség
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik. A Szekszárdi Rendőrkapitányságon körözési eljárást folytatnak Kovács Izabella eltűnése kapcsán. A 16 éves lány 2022. május 2-án engedély nélkül távozott a szekszárdi gyermekotthonból, azóta tartózkodási helye ismeretlen, életjelet nem ad magáról. A képen látható Kovács Izabella eltűnéskori ruházata nem ismert. A szekszárdi rendőrök kérik, hogy aki a lány…
Nem figyelte a lámpát, balesetet okozott egy nő Szekszárdon
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén június 17-én hat anyagi káros baleset történt. Anyagi káros baleset történt pénteken kora délután Szekszárdon a Rákóczi és a Szent László utca forgalomirányító fényjelző készülékkel felszerelt kereszteződésében. Egy 43 éves zombai nő a Szent László utca irányából balra, a Rákóczi utca irányába akart kanyarodni személygépkocsijával. A kereszteződésbe úgy hajtott…
Fákat és oszlopot tarolt le egy kamion Kapospulán, ittas motoros sérült Dombóváron
Anyagi káros baleset történt csütörtökön reggel Kapospulán. Egy 62 éves üllési férfi közlekedett egy járműszerelvénnyel a 61-es számú főút részét képező Béke téren Kaposvár irányába. Egy balra ívelő kanyarban figyelmetlensége miatt felhajtott a füves útpadkára, ahol a vontató eleje nekiütközött egy fának, majd egy villanyoszlopnak és ezeket kidöntötte. A felsővezetékek nem szakadtak le, de az…
Elguruló autó okozott károkat Tamásiban
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén június 15-én egy anyagi káros baleset történt a délutáni órákban Tamásiban. Egy áruház parkolójában egy 51 éves lepsényi nő úgy hagyta ott személygépkocsiját, hogy azt nem rögzítette. A jármű ez miatt elgurult és nekiütközött két parkoló autónak. A nő a baleset bekövetkezéséért a felelősségét a helyszínen elismerte. Forrás /…
Több millió forintot csaltak ki egy dunaföldvári lakostól
Az áldozattá válás elkerülése érdekében tett közzé tanácsokat a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. Egy 23 éves dunaföldvári lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki telefonon felhívta őt és egy bank nevében mutatkozott be adategyeztetés céljából. A sértett megadta számára a személyes adatait, bankszámla számát, valamint a banki azonosító adatait. Az ismeretlen elkövető így a sértett számlaszámáról…
Jövő héten is folytatódik a strandok NAV ellenőrzése
A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai június 13. és 24. között a strandokat, fürdőket, valamint a hozzájuk kapcsolódó vendéglátóhelyeket és szolgáltatásokat ellenőrzik. A revizorok közterületeken és üzletekben is vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a jövedéki szabályok betartását és az árukészletek eredetét. Az ellenőrzések várható helyszínei: 2022.06.16.…
Értékeink védelme volt a középpontban a szekszárdi rendezvényen
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a nyárra vonatkozóan hasznos tanácsokkal látták el az érdeklődőket. Az Európai Bűnmegelőzési Hálózat (EUCPN) immár negyedik éve szervezte meg a nyári szünetre való készülődést kihasználva az „Európai Vagyonvédelmi Napot” 2022. június 15-én. A tagállamokon átívelő kezdeményezés célja, hogy az iskolai évzárók után, de még a nyaralások megkezdése előtt felhívja a…
Milliárdos útfejlesztés indul Tolna megyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2022-ben a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan mintegy 160 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program keretében Tolna megyében teljeskörűen megújul a 6532-es jelű Hőgyész-Dombóvár összekötő út 1,8 kilométeresszakasza, a 6534-es jelű Bonyhád-Dombóvár összekötő út 335 méteres szakasza és a 6535-ös jelű Bonyhád-Tevel-Murga összekötő út…
A világ leggyorsabb madarát kapták lencsevégre Szekszárdon
Az elmúlt években többször sikerült megfigyelni Szekszárd belvárosa felett repülő vándorsólymot, de költésre bizonyíték nem volt eddig. Az idei évben viszont bebizonyosodott, hogy a madarak költőhelyet találtak Szekszárd belterületén, és sikeresen röptették ki fiókáikat. Az egyik idei vándorsólyom-fióka a fészek elhagyása után egy, a Keselyűsi út mellett található üzlet udvarára landolt, és körülbelül fél órát…










