Címke: időközi választás
Szolgálaton kívül fogta el a betörőket a körzeti megbízott
A bátai körzeti megbízott a bejelentő segítségével – kollégái kiérkezéséig – feltartóztatta azt a két férfit, akiket bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elő is állítottak. Egy bátai férfi telefonon kereste meg a helyi körzeti megbízottat augusztus 28-án a délutáni órákban, hogy két ismeretlen egy helyi lakos házába betört. Karádi László rendőrzászlós ugyan nem volt szolgálatban, de…
15 millió forinttal támogatja a város a Szekszárdi Őszi Fesztivál megrendezését
A Szekszárdi Őszi Fesztivál címet viselő rendezvény 2021. szeptember 16-19. között a Béla király téren és a Vármegyeháza területén valósulhat meg. A vonatkozó Kormányrendelet és az abban foglalt hatályos járványügyi előírások alapján az 500 fő feletti szabadtéri zenés-táncos rendezvények kizárólag védettségi igazolvány birtokában látogathatóak, így a rendezvény területét kordonokkal kell körbekeríteni és a több helyen kialakított…
Személyi sérülés is történt a hétvégén Tolna megye útjain
A hétvégén egy könnyű sérüléses és hat anyagi káros baleset történt Tolna megye útjain. Egy Suzuki vezetője 2021. augusztus 28-án 20 óra 53 perckor Szekszárdon az egyik bevásárlóközpont parkolójából haladt az 56-os főút irányába. A kereszteződésnél az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla jelzésének megfelelően először megállt, körültekintett, azonban nem megfelelően mérte fel a neki balról érkező, és…
Tanítási időben érvényes menetrendre vált a Paksi Közlekedési Kft.
2021. szeptember 1-től váltanak vissza a normál menetrendre. A társaság 2021. június 16-án vezette be a nyári menetrend érvényességét, amely meghatározta a közlekedés rendjét az iskolai tanítási szünetben. Mivel szeptember 1-én elkezdődik a tanítási időszak, ezért a tanszünettel együtt a nyári menetrend érvényessége is lejár augusztus utolsó napján. A “téli” menetrend szerint szeptember 1. szerdától…
Másik autóra kiadott rendszámmal közlekedett Dombóváron egy férfi
A Dombóvári Rendőrkapitányság egyenruhásai 2021. augusztus 4-én este Dombóvár belterületén ellenőriztek egy személygépkocsival közlekedő 62 éves férfit. A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy a férfi autójára felszerelt forgalmi rendszám egy másik, a sofőr egy korábbi gépkocsijához tartozik. A vezetőt egyedi azonosítójellel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki vallomásában elismerte, hogy ő…
Elismerésben részesült két szekszárdi tűzoltó
A nyár utolsó hónapjában is elismerést vehettek át a korábban kiemelkedő teljesítményt nyújtó kollégák. A katasztrófavédelmi igazgatók havi értekezlete alkalmából több kerek évfordulós és születésnapi ajándéktárgyat is átvehettek az érintettek – a korábban már megszokott módon, szolgálati helyükön. Július 31-én, Szekszárdon egy idős kerékpáros – vélhetően epilepsziás roham következtében – biciklijével a tevékenységirányító központ előtti…
Vízhiány Nagymányokon
Felújítási munkálatokat végez a szolgáltató, szakaszosan vízhiány várható több utcában is. A Mezőföldvíz Kft. szakemberei karbantartási munkálatokat végeznek augusztus 25. óta a város vízhálózatán. A munkálatok miatt szakaszosan előfordulhat vízhiány a településen. A szolgáltatás kimaradásában az Ady Endre utca, a Petőfi Sándor utca, az Erkel Ferenc utca, a Kölcsey Ferenc utca, a Kölcsey köz, a…
Falunap Aparhanton
Falunapot tartanak Aparhanton. Augusztus 28-án szombaton 14:00 órától várják a vendégeket az Aparhanti Szabadidőparkba, ahol főzőversennyel veszi kezdetét a rendezvény. Fellép többek között az Aparhanti Kórus, a Völgységi Néptánc Egyesület, a gyerekeket Ribizli bohóc várja, színpadra lép Sárközi Norbi és barátai, valamint a Nagymányoki Német Tánccsoport. Az érdeklődők megtekinthetik az Aparhatni SE – Bonyhád-Börzsönyi SE…
Tűz ütött ki egy szekszárdi lakásban
Egy televízió, valamint berendezési tárgyak égtek egy társasházi lakásban Szekszárdon, a Wesselényi utcában csütörtök délután. Az esethez a város hivatásos tűzoltóit riasztották, akik egy vízsugárral eloltották a tüzet. Az egységek az érintett ingatlan feletti lakást is átvizsgálták, a tűz nem érintette. Személyi sérülésről nem adott információt a Katasztrófavédelem. Forrás: Katasztrófavédelem / Fotó: unsplash, illusztráció
Százmilliós fejlesztések kezdődhetnek Bátaszéken
Ülést tartott a város képviselő-testülete. A képviselők közül öten vettek részt a szerdai testületi ülésen, ahol a 16 napirendi pont között szerepelt a város 2021. évi költségvetésének első féléves teljesüléséről szóló beszámoló, valamint tájékoztató hangzott el a 2021. I. félévi adó- és számlatartozások ki- és befizetéséről. Sor került a BÁT-KOM 2004 Kft., a Bátaszékért Marketing…
Ösztöndíj pályázat indult általános iskolásoknak Szekszárdon
„Tanulj, hogy boldogulj!”elnevezéssel pályázatot ír ki általános iskolák felső tagozatos tanulói számáratanulmányi ösztöndíj elnyerésére Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Ciklámen Tourist Idegenforgalmi Zrt. támogatásával és a Tehetségekért Alapítvány közreműködésével. A tanulmányi ösztöndíj olyan, alapfokú nevelési-oktatási intézmény felső tagozatán, 5-8. évfolyamon tanuló gyermekeket kíván támogatni, akiknek családja a tanuló tanulmányi előmenetelét, tehetségének kibontakoztatását, kiemelkedő teljesítmény…
Ukrán nő csempészett illegális migránsokat Dunaföldvárnál
Újabb embercsempészt fogtak el Dunaföldvárnál az M6-os autópályán. A Bátaszéki Autópálya Alosztály egyenruhásai tegnap délután az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán, a Dunaföldvári pihenőben ellenőriztek egy cseh rendszámú autót. A járművet egy ukrán állampolgárságú nő vezette, aki öt, magukat kurd állampolgárnak valló személyt szállított. A külföldiek személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni…










