Címke: Nébih

Idősek világnapja Bátaszéken: zenés színdarabbal várják a szépkorúakat
Az önkormányzat azoknak is segítséget kínál, akik közlekedési nehézség miatt nem tudnának eljutni a rendezvényre.

Új kártevő jelent meg Magyarországon, a szőlőre is komoly veszélyt jelenthet
A hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy aki felismeri a jellegzetes kártevőt, mielőbb jelezze észlelését.

November végéig le kell cserélni a plug-in hibridek zöld rendszámát
Mutatjuk, kiknek kell intézkedniük, mennyibe kerül a csere, és mi történik, ha valaki lekési a határidőt.

Idén hamarabb jön az óraátállítás – mutatjuk, mikor kell visszatekerni az órákat
Idén a szokásosnál hamarabb kell visszatekernünk az órákat.

Három különleges vár Tolna megyében, amit ősszel is érdemes felfedezni
Mutatunk három helyet, amelyet érdemes felvenni az őszi bakancslistára.

Még mindig van lehetőség részt venni a szűrővizsgálatokon Tolna megyében
A szűrőbusz idén már több Tolna megyei településen is járt, de még nem ért véget a program.

Négy korosztályban hat paksi játékos képviselheti a magyar válogatottat
Mutatjuk, kik kaptak meghívót, és milyen mérkőzések várnak rájuk a következő hetekben.

Alig több mint 202 ezren maradtak Tolna megyében – a munkaerőpiaci számok is beszédesek
Mutatjuk, milyen számok rajzolódnak ki a megyéről.

Tök Jó Buli Kajdacson: csokigyűjtést szerveznek a településen októberben
Kajdacson idén feldobják a tökfaragást, de ehhez a lakosság segítségét is kérik: olyan jelentkezőket várnak, akik nem ijednek meg egy kis csalástól.

Nem lesz akadály a rossz időjárás Sárszentlőrincen: hatalmas rendezvénysátorral bővült a község készlete
A település egy olyan támogatási összeget kapott, amely nemcsak az idei falunap költségeit fedezte, hanem egy új kellék beszerzésére is elég volt.

Regionális verseny helyszíne lesz vasárnap Fadd-Dombori
Vasárnap Fadd-Dombori megtelik élettel és sikerre vágyó ifjakkal, mivel a Kammerer Zoltán Regionális Akadémia versenye vonzza oda a sportolókat.






















