Címke: öko munkacsoport
Két sérüléses baleset is történt tegnap Dombóváron
Személyi sérüléses baleset történt Dombóváron 2022. május 14-én 9 óra 45 perc körüli időben. Egy 18 éves helyi nő közlekedett autóval az Erkel Ferenc utcában a III. utca irányába két utasával. Az Erkel Ferenc utca és Horvay utca kereszteződésében a részére utasítást adó – Állj elsőbbségadás kötelező – jelzőtábla ellenére behajtott és a neki balról…
Busz és autó karambolozott Dombóváron
A Kórház utca és a Fő utca kereszteződéséhez riasztották a tűzoltókat szombat este. Összeütközött egy autóbusz és egy személygépkocsi Dombóváron, a Kórház utca és a Fő utca kereszteződésénél. A busz egy négy-öt méter mély árokba csúszott. Mindkét járműben egy ember utazott, ők ki tudtak szállni. A balesetnél a város hivatásos tűzoltói végzik a műszaki mentést.…
Tolna megyei tűzoltók a Pump and Run Bajnokságon
Az idén immár hetedik alkalommal rendezték meg a „Pump and Run” Országos Bajnokságot, amelyre visszatérő versenyzők is érkeztek, akik korábbi eredményeiket akarták túlszárnyalni. Szép számmal voltak azok is, akik először álltak rajthoz, hogy meghódítsák az Alföld közepén a kecskeméti Vízmű-dombot. A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság képviseletében Csikos Bence tűzoltó őrmester, Gulyás István tűzoltó főtörzsőrmester, Turcsán…
A településrészek problémáiról tartottak fórumot Bátaszéken
Május 11-én tartották az ez évi lakossági fórumot Kövesden, ahol szép számmal jelentek meg a település lakói, hogy megosszák az észrevételeiket a polgármesterrel, aki igyekezett minden kérdésre válaszolni. A legfontosabb téma volt a bekötőút kivitelezésének a kérdése: lesz-e, mikor lesz, milyen szélességben, milyen hosszúságban készül majd el az útszakasz, valamint megoldják-e a vízelvezetést, és lesz-e…
33 illegális migránst fogtak el az M6-oson
Az M6-os autópályán Dunaszentgyörgy térségében ellenőriztek az éjjel egy kisteherautót, melyben 33 illegális migránst szállítottak. 2022. május 14-én 1 óra 10 perckor a Paksi Autópálya Alosztály és – a Készenléti Rendőrség járőrei intézkedtek egy, a korábban a Nemzeti Adó –és Vámhivatal egyenruhásai által igazoltatott román teherautó vezetőjével szemben, az M6-os autópálya bal pályatest 120-as kilométerszelvényében…
A harsona ezer arca szólal meg szombaton Szekszárdon
A tolnai megyeszékhelyen lép színpadra a Slide By Slide harsona kvartett. A TérZene Program keretében A harsona ezer arca címet viselő koncertet a Művészetek Házában tartják május 14-én szombaton 18:00 órától. A Slide by Slide Harsona Kvartett 2021 decemberében alakult, tagjai: Barkóczi László, Bihary Ferenc, Kolozsvári Gábor, Strohmayer Péter harsonaművészek. Az együttes célja a rézfúvós…
Vért adtak a Tolna Megyei Katasztrófavédelem dolgozói
A Magyar Honvédség és a rendezésben résztvevő civil szervezetek egy többnapos rendezvénysorozat Tolna megyei helyszínén, 2022. május 12-én „Toborzó Emlékfutást” szerveztek a Honvédelem Napja alkalmából. A rendezvény Szekszárdon, a Babits Mihály Kulturális Központ előtti területen több programmal, katonai, rendőrségi, hagyományőrző bemutatókkal, szervezett véradással várta az érdeklődőket, amelyen a Tolna Megyei katasztrófavédelmi Igazgatóságtól tizenketten nyújtottak segítséget.…
Pályázati forrásokból fejleszt a závodi vállalkozás
Megkezdődött a fejlesztés a SZÁSZÉPTERV Kft. Závodi székhelyén. A projekt keretében technológiai fejlődést eredményező, új Dokaflex 20 Födémzsalu rendszer kerül beszerzésre a megvalósítási helyszínre. A GINOP Plusz program keretében máricus 22-én részesítette támogatásban a céget a Pénzügyminisztérium. A projekt keretében a SZÁSZÉPTERV Kft lakó- és nem lakó épület építése tevékenysége kerül fejlesztésre. A födémzsalu célja,…
Szekszárdon is áthaladt a Toborzó Emlékfutás
Szekszárdon is áthaladt a Honvédelem Napja alkalmából indult „Toborzó Emlékfutás 2022”. A Magyar Honvédség rendezésében megvalósuló váltófutás Budapestről indult május 6-án és 219 települést érintve a fővárosba érkezik vissza május 20-án. Az emlékfutás teljes távját 25 katonafutó teljesíti váltófutással. A programmal az egészséges életmód és a katonai hivatás népszerűsítése mellett a honvédség szeretne méltó módon…
Illegális migránsokat fogtak el Szekszárdon
Állampolgári bejelentés érkezett május 13-án 6 óra körüli időben, hogy a Bajáról Szekszárdra közlekedő buszon három – feltehetően – illegális migráns tartózkodik. A Szekszárdi Rendőrkapitányság járőrei a szekszárdi autóbusz pályaudvarra mentek, ahol ellenőrizték a bejelentett jármű utasait. Közülük három, magát szírnek valló férfit intézkedés alá vontak, mivel személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni…
Biciklis sérült Faddon, ittas sofőr hajtott oszlopnak Bonyhádon
Személyi sérüléses baleset történt 2022. május 12-én 19 óra 20 perc körüli időben az 5112-es mellékúton. Egy 57 éves szekszárdi férfi Fadd irányából Tolna irányába közlekedett országúti kerékpárjával, amikor a 13 km + 650 méterszelvényénél nem észlelte időben az úttest szélén leparkolt autót, melynek nekiütközött. A biciklis elesett, könnyebben sérült. Anyagi káros baleset történt 2022.…
Agrárkamarai választás lesz pénteken
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara feladata a hazai agrár- és élelmiszerszektor erősítése, érdekeinek érvényesítése, a magyar élelmiszerek versenyképességének támogatása, továbbá a szaktanácsadás, ezen kívül gyors, pontos és megbízható információk eljuttatása a gazdálkodókhoz. Annak érdekében, hogy a kamarai tagok minél könnyebben élhessenek szavazati jogukkal a 2022. május 20-án esedékes agrárkamarai választásokon, az 5 évvel ezelőtti 248-ról közel…










