A középiskolai továbbtanulást segíti elő az Oktatási Hivatal rangsora
Február 19-ig kell döntést hozniuk a szülőknek a négy-, hat, illetve nyolc évfolyamos gimnáziumi jelentkezéssel kapcsolatban.
Február 19-ig kell döntést hozniuk a szülőknek a négy-, hat, illetve nyolc évfolyamos gimnáziumi jelentkezéssel kapcsolatban.
A szívelégtelenségben szenvedő betegeknek segít hosszú távon az az új eljárás, amelyet a közelmúltban már többször alkalmaztak, újabban pedig oktatnak is a pécsi szívgyógyászati klinikán.
Közeleg a felsőoktatási jelentkezés határideje, ilyenkor pedig ellepik a hirdetések a továbbtanulás előtt álló fiatalokat….
A Magyar Rendvédelmi Kar a Belügyminisztérium Márványaulájában tartotta közgyűlését november 26-án.
A Paksi Vak Bottyán Gimnázium igazgatónőjével beszélgettünk a közeledő nyílt napokról.
Vendégh Edit, a NAK Tolna Vármegyei Szervezetének elnöke járt stúdiónkban.
Ünnepélyes keretek között adott át díjakat tegnap az Oktatási Hivatal Kaposvári Pedagógiai Oktatási Központja az…
A következő hetekben 1157 helyszínen várhatóan több mint 142 000-en érettségiznek. A magyar nyelv és…
Az általános iskolákba az idén április 10-11-én lehet beiratkozni, az óvodai beiratkozás április 20-tól május…
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányságon a téli szünet utolsó napján szerveztek oktatást a vármegyében dolgozó iskolaőröknek….