Címke: szerződéshosszabbítás
Albán embercsempészt fogtak el Mőcsényben
Az egyenruhások – állampolgári bejelentés alapján – május 27-én 7 óra körüli időben ellenőriztek egy osztrák rendszámú autót az 5603-as úton, Mőcsényben. A kocsi sofőrje néhány perccel korábban hátulról nekiment egy autónak, majd elhajtott. A járművet egy 35 éves albán férfi vezette, aki autójának utas- és rakterében nyolc illegális migránst szállított. A külföldiek közül heten…
Üléseztek a képviselők Bátaszéken
Bátaszék Város Önkormányzatának Képviselő-testülete soron következő ülését 2022. május 25-én, 15 órától tartotta. A megjelent képviselők és vendégek először tájékoztatót hallhattak a város polgármesterétől, dr. Bozsolik Róberttől a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről, a két ülés közötti tevékenységről, valamint az előző üléseken elhangzott kérdésekre, interpellációkra tett intézkedésekről. (Az érintett témák többek…
Két baleset is történt tegnap a megye útjain
Egy autós közlekedett csütörtökön hajnalban az 5113-as úton Őcsény irányából Decs irányába, amikor neki balról, a füves árokpartról egy őzbak ugrott járműve elé. A kocsi sofőrje próbálta elkerülni az ütközést, de elütötte az állatot, mely a helyszínen elpusztult, az autó pedig megrongálódott. Egy Nissan vezetője közlekedett csütörtökön este Szekszárdon. Az autós az Alisca utcából a…
Adományokat vár a dombóvári sportegyesület (VIDEÓ)
Európa Bajnokságra készülnek a Jumpers Dombóvári Kötélugró Sport Egyesület tagjai. Összesen nyolcan jutottak tovább a nemzetközi megmérettetésre, amelyet idén Szlovákiában rendeznek meg. A kiutazás és a versenyzés azonban jelentős költségekkel jár, amelyet az egyesület nem tud finanszírozni, ezért támogatásokat gyűjtenek. Videó a Sportegyesületről Forrás / Fotó: dombovar.hu / Videó: TolnaTáj TV
Drogkereskedőkre csaptak le Tolnán és Szekszárdon
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói tartottak kutatást egy tolnai házban 2022. május 24-én. Ennek során kábítószergyanús anyagok kerültek elő. A NAV munkatársai azonnal értesítették a szekszárdi rendőröket, akik a 21 éves férfitól lefoglaltak 11 tablettát, fél kilónyi fehér por- és pasztaszerű anyagot, valamint zöld növényi származékot, melyekben a gyorsteszt cannabisra, metadonra és amfetaminra…
A COVID-járvány áldozatainak állítottak emlékművet Szekszárdon
A Tolna Megyei Balassa János Kórház Fertőző osztályának dolgozói gondolták úgy még 2021. decemberében, hogy enyhítene a lelkükön, ha készülne egy emlékmű a COVID áldozatainak – mondta beszédében dr. Bali Ildikó osztályvezető főorvos. A fertőző osztály vezetője kiemelete, hogy a járvány elleni küzdelemben a kórház egészségügyi dolgozót nem vesztett ugyan, de rengetegen megbetegedtek. Magyarországon 2020.…
Környezetszépítő versenyt hirdetett Bonyhád
A bonyhádi önkormányzat a COLONIA Alapítvánnyal és a BONYCOM NKft-vel közös szervezésben idén is meghirdette a Virágos Bonyhádért elnevezésű környezetszépítő versenytA versenyre három kategóriában indulhatnak a jelentkezők: családi ház társas ház intézmény, üzlet, vendéglátó egység, gazdálkodó szervezet A versenyben ezekben a kategóriákban értékeli a zsűri a legszebben kialakított kerteket, növényekkel telepített területeket. A versenyre nevezni…
Megkapta a résfal építési engedélyét a Paks II. Zrt.
A kiadott engedély fontos lépés az új atomerőművi blokkok létesítésének megkezdéséhez. Az Országos Atomenergia Hivatal május 26-án kiadta az új paksi blokkok létesítéséhez szükséges résfal építési engedélyét. Ez az egyik kulcsengedély, amely az atomerőmű-projekt második, építési fázisába lépéséhez szükséges. A résfal feladata, hogy a talajvíz csak kontrolláltan és minimális mértékben juthasson be a munkagödörbe. Emellett megakadályozza, hogy…
Áramszünet lesz Dunakömlődön
A szolgáltató idegen közműépítéshez kapcsolódó munkálatokat végez május 27-én pénteken a településen, így az áramszolgáltatás szünetelni fog a paksi városrész számos területén. Az áramszünetben érint területek: Béke utca 42-94., illetve a 45-109. szám közötti szakaszán a Sánchegy utca 10-30. és 15-31. szám alatti szakaszon, a Radnóti Miklós utcában, a Bartók Béla utca és 8645/3 –…
Átvette államtitkári megbízólevelét Süli János
Novák Katalin köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében átadta az új államtitkárok kinevezési okiratát május 25-én a Karmelita kolostorban, írta meg a Magyar Távirati Iroda. Süli János a Külgazdasági és Külügyminisztérium paksi beruházásért felelős államtitkáraként vette kézhez megbízólevelét. Ahogy arról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 18-i miniszterjelölti meghallgatásán beszámolt, az elmúlt időszak eseményei és…
Elismerő címek adományozására várja a javaslatokat a Tamási önkormányzat
Számos városi kitüntetés adományozására várja a lakosság javaslatait Tamási önkormányzata. A lakosság ajánlásokat tehet az alábbi elismerések díjazottjaira: „Tamási Város Biztonságáért”„Tamási Ifjú Tehetsége”„Tamási Város Sportjáért”„Tamási Város Közösségéért”„Tamási Város Közszolgálatáért”„Tamási Város Érdemes Pedagógusa”„Dr. Várady János-díj”„Pro Urbe Tamási”„Tamási Város Díszpolgára” A javaslatokat írásban kell június 30.-ig eljuttatni a polgármesterhez. Az elismerésekkel kapcsolatosan további információ a város weboldalán olvasható. Forrás:…
Város Napja programsorozat Tolnán
Kétnapos programsorozattal várnak mindenkit Tolnán a Város Napjára. Többek között kiállítással, gyermekprogramokkal, koncertekkel várják az érdeklődőket. Forrás / Fotó: Tolna Facebook / Kiemelt kép: Google, illusztráció










