Tojáskút is díszíti a bonyhádi teret


Osterbrunnen, azaz húsvéti tojáskút is díszíti már a város rendezvényterét. Köhlerné Koch Ilona, a Bonyhádi Német Önkormányzat elnöke szorgalmazta, hogy immáron második alkalommal valósítsák meg a kezdeményezést, amelyhez az önkormányzat és annak közüzemi cége: a Fűtőmű Kft., a Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola és a Vörösmarty Mihály Művelődési Központ is csatlakozott.

– Németországból ered a hagyomány, hogy húsvét előtt a szépen kitisztított kutak fölé korona formájú vázat tettek, amelyet örökzöldekkel és kézzel festett tojásokkal díszítettek – mondta el Köhlerné Koch Ilona. Aki azt is elmondta, hogy az idők során itthon is megjelent ez a szokás, Tolna megyében Hőgyészen állítottak először ilyen kutat. – Ha éppen nincs pandémia, akkor ez egy kiváló közösségi rendezvény is, hiszen ahogy régen, úgy a mostani időkben is a nők és a férfiak együtt díszítik fel – tette hozzá az elnök.

Forrás/Fotó: bonyhad.hu