Az idén immár hetedik alkalommal rendezték meg a „Pump and Run” Országos Bajnokságot, amelyre visszatérő versenyzők is érkeztek, akik korábbi eredményeiket akarták túlszárnyalni. Szép számmal voltak azok is, akik először álltak rajthoz, hogy meghódítsák az Alföld közepén a kecskeméti Vízmű-dombot. A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság képviseletében Csikos Bence tűzoltó őrmester, Gulyás István tűzoltó főtörzsőrmester, Turcsán Márk tűzoltó őrmester és Turcsán Tamás tűzoltó őrmester állt rajthoz.

A kecskeméti Vízmű-domb, vagy más néven Benkó-domb a Széchenyi-város nevű városrészben található, amelyet a mellette lévő csónakázó tó kotrásakor kitermelt földből emeltek 1976 és 1986 között. Helyi jelentőségű, védett természeti terület, a domb a térség legmagasabb pontja.
Az erőpróba első része a maximum ismétlésszámra törekvő fekvenyomásból (Pump), a második része pedig a teljes védőfelszerelésben dombra való felfutásból (Run) állt.

A fekvenyomást a nőknek huszonöt, a férfiaknak hatvan kilogrammos kétkezes súlyzóval, fekvenyomópadon kellett teljesíteniük. Ezután öt percen belül teljes védőfelszerelésben, bevetési védőruhában, védőcsizmában, védősisakban és speciális tűzoltó védőkesztyűben, hátukon acélpalackos légzőkészülékkel és két tömlővel a kézben álltak a futás rajtjához, és vágtak neki a hétszáz méteres pályának. Hétszáz méter nem olyan hosszú táv, gondolhatják többen. Ez a hétszáz méter azonban egy háromszázötven méteres sík, és egy szintén háromszázötven méteres emelkedő szakaszból áll, körülbelül ötven méter szintkülönbséggel. Azt is figyelembe kell venni, hogy a védőfelszerelés összsúlya, amellyel a távot teljesíteni kellett, megközelítette a harminc kilogrammot, a tömlők pedig még plusz tíz kilogrammot jelentettek. Ezt a nem mindennapi kihívást az országból negyvenen, nők és férfiak egyaránt teljesítették.


A tűzoltók a munkájuk során sokszor kerülnek olyan helyzetbe, amikor gyors, felelősségteljes döntéseket kell hozniuk, vagy a fizikai állóképességüket teszi próbára egy-egy feladat. Az aktív sportolás, a versengés és az egészséges életmód hozzájárul ahhoz, hogy az ember kritikus helyzetekben is jól tudjon teljesíteni. Ez a verseny remek alkalmat teremtett a pszichikai és a fizikai teljesítőképesség maximumának megtapasztalására.
Forrás / Fotó: TMKI












