Újabb győzelmet szerzett a PFC

tolnamegyeihirek.hu - Újabb győzelmet szerzett a PFC

Az OTP Bank Liga 11. fordulójában fogadta a paksi stadionban a Kisvárda együttesét a Paksi FC. A Paksot immár hét meccs óta nem tudták megverni.

tolnamegyeihirek.hu - Újabb győzelmet szerzett a PFC

Pakson lépett pályára vasárnap délután a szebb időket is megélt kisvárdai NB1-es futballcsapat. Az OTP Bank Liga 11. fordulójában a Fehérvári úti stadionban mérkőzött meg egymással a két együttes.

A PFC viszonylag gyorsan, a 16. percben szerezte meg első találatát. Skribek veszélyes szöglete után Windecker fejelte le a labdát, amire Szabó János érkezett, és bólintott a kisvárdai kapuba. 1-0.

A második találatra már viszonylag többet kellett várnia a paksi szurkolóknak, azt ugyanis már az első félidő hosszabbításában szerezte meg az első gólban is érintett Windecker József. Egy újabb pontos szöglet után Szabó János csúsztatott a röviden, majd Windecker a hálóba vágta a labdát. 2-0.

A Kisvárda az első félidőben gólt nem, viszont két sárga lapot tudott szerezni.

A második félidőben a PFC már az 52. percben tovább tudta volna növelni előnyét, azonban Hahn János egy megítélt büntetőt kihagyott, maradt a 2-0 a Paks javára.

Több cserét is végrehajtott a következőkben mindkét csapat. A frissítés jót tett a Kisvárdának, hamarosan szépíteni tudtak. A 74. percben egy sarokrúgást követően Balogh Norbert tudott második próbálkozásra betalálni a paksi kapuba.

Az első fejest Szappanos még hárította, de a kipattanó már foghatatlan volt. 2-1.

tolnamegyeihirek.hu - Újabb győzelmet szerzett a PFC

Nem váratott sokat magára a paksi reakció, a 80. percben Böde Dániel tudta jól indítani Mezei Szabolcsot, aki nem hibázta el a ziccert és megszerezte a PFC harmadik gólját is.

A találkozón több találat már nem született, így a végeredmény is ennek megfelelően alakult, a Kisvárda sem tudta megállítani a Paks menetelését a bajnokságban.

VÉGEREDMÉNY:
Paksi FC – Kisvárda
3 – 1

A mérkőzést értékelte Bognár György, a PFC vezetőedzője is.

„Jól játszottunk, viszont a bekapott gól után úgy gondoltam, lehetnek még gondjaink, abban a periódusban veszélyesen futballozott a Kisvárda. Szerencsére azonban a harmadik találatunk mindent eldöntött. Mezei gólja egy nagyon szép akcióból született. Többen kiváló teljesítményt nyújtottak, viszont kiemelni a csapatteljesítményt kell.”

– fogalmazott a találkozót követően Bognár György.

Ezzel a győzelemmel a Paks immár hetedik mérkőzése óta veretlen, jelenleg 24 ponttal a tabella első helyén áll.

tolnamegyeihirek.hu - Újabb győzelmet szerzett a PFC

Ezen az álláson a ma esti Ferencváros – Újpest mérkőzés végeredménye változtathat, ugyanis a Fradi 22, az Újpest pedig 20 pontos az OTP Bank Ligában.

A PFC a következő fordulóban, november 5-én a tabella 8. helyén álló MTK együttesét fogadja majd.

Forrás / Fotó: PFC