A TARR KSC Szekszárd csapata ezúttal Jáni Zsófiával bővül.

A szegedi születésű magasbedobó a Vasas Akadémiától érkezik, ahol három évet töltött el, és a tavalyi szezonban a csapat alapemberévé avanzsált. A 25/26. bajnoki szezonban 11,5 pontot és 5 lepattanót átlagolt meccsenként; legjobb teljesítményét épp ellenünk láthattuk, amikor is Zsófi 20 pontot dobott a két együttes januári találkozóján.
„Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, amit a KSC-től kaptam. Három évet töltöttem az előző csapatomnál, és épp úgy éreztem, hogy ez már az a helyzet, ahonnan szeretnék továbblépni. Úgy gondolom, ez számomra előrelépés, és kíváncsi vagyok, hogy itt mit tudok kihozni magamból – természetesen azon leszek, hogy minél jobb játékkal segítsem a csapatot. Már nagyon várom, hogy kezdjünk!”
– nyilatkozta Jáni Zsófia.
Jáni a PINKK Pécs csapatánál kezdte profi karrierjét, majd később a Csata sorait is erősítette egy bajnoki évadon keresztül. Tagja volt az U20 korosztályos válogatottnak, de legnagyobb nemzetközi sikereit a 3×3 szakágban érte el, ahol mind a felnőtt, mind az U23 korosztályos csapat hasznos tagjaként mutatkozott be. Eddigi legnagyobb sikere talán a 2022-es Nemzetek Ligája pozsonyi állomásán szerzett tornagyőzelem volt.


Forrás / Kiemelt fotó: TARR KSC Szekszárd













