Újévi állománygyűlésen köszöntötték az önkormányzati dolgozókat

Gyurkovics János alpolgármester és dr. Gábor Ferenc jegyző újévi állománygyűlésen köszöntötték a polgármesteri hivatal dolgozóit. 

Gyurkovics János alpolgármester elmondta, hogy decemberben egy érthetetlen vita árán ugyan, de végül sikerült elfogadni a 2022. évi illetménykiegészítést, ami viszont csak a fizetések szinten tartásához elég. Ők ennél többet akarnak és mindent meg fognak tenni azért, hogy a dolgozók bére az önkormányzatnál is az infláció feletti mértékben emelkedjen, ahogy valamennyi más szektorban is az látható. Dr. Gábor Ferenc jegyző megköszönte a dolgozók 2021-es munkáját. Kiemelte, hogy miután a költségvetést a hivatal készíti, biztosan előterjesztést tesznek a bérek lehetőség szerinti emelésére, azt viszont a közgyűlésnek kell majd elfogadnia. A jegyző úgy látja, hogy várhatóan 2022 sem lesz könnyebb, mint az előző év volt. Áprilisban országgyűlési képviselőket választ az ország, aminek helyi lebonyolítása jelentős terhet ró majd a hivatalra és idén a mindennapos ügymenet mellett meg kell még oldani egymillió négyzetméternyi szekszárdi fűfelület kaszálását is, miután a közgyűlés a hivatal feladatává tette ezt. Dr. Gábor Ferenc azt kérte a dolgozóktól, hogy a napi ügyeket továbbra is a legjobb tudásuk szerint, a városlakók megelégedésére végezzék.

Forrás: Fotó: szekszard.hu