
Hosszú évek kihagyása után ismét vállalkozói fórumra hívta Szekszárd önkormányzata a város legnagyobb adózó cégeinek vezetőit. A rendezvényen a következő évek gazdasági és fejlesztési irányvonalai kerültek bemutatásra.

Szekszárdon hosszú szünetet követően újra megrendezésre került a vállalkozói fórum, amelyre a város legnagyobb adózó cégeinek vezetőit hívták meg.

A fórum célja az volt, hogy új alapokra helyezzék és megerősítsék a vállalkozások és az önkormányzat közötti partneri kapcsolatot, valamint hogy bemutatásra kerüljenek a következő évekre tervezett gazdasági és infrastrukturális fejlesztések.
A rendezvényen közel 130 fő vett részt, köztük számos nagyvállalat vezetője.

A polgármester előadásában részletesen ismertette a város előtt álló fejlesztési terveket, kiemelve, hogy az elmaradt beruházások pótlása elsősorban kormányzati támogatások, önkormányzati pályázati források és a helyi vállalkozói réteg összefogásának eredményeként valósulhat meg.

A fórum egyben a párbeszéd és az együttműködés megerősítésének színtere is volt. Az önkormányzat tervei szerint a következő időszakban tájékoztatást kapnak a városi intézmények, hatóságok vezetői és a közéleti szereplők is, annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló forrásokat minél hatékonyabban lehessen a lakosság javára fordítani.

Forrás / Fotó: Facebook ( Berlinger Attila )